A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Keszthelyi Erik által alapított Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) és a Garantiqa közös, pénteki sajtótájékoztatóján közöltek alapján négy további pontban bővülnek a vállalkozások lehetőségei a Széchenyi Kártya Programban.
Szabados Richárd államtitkár elmondta:
- mára a kis- és középvállalkozásokat segítő Demján Sándor Programnak mind a 8+1 programeleme elindult,
- ezek közül kiemelkedik a Széchenyi Kártya Program, amelyben öt év alatt több mint 170 ezer megkötött szerződés keretében több mint 5800 milliárd forintnyi kamattámogatott finanszírozáshoz jutottak a kkv-k.
Most több módosítással is bővítik a kkv-k lehetőségeket az üzletszabályzat módosításával:
- elsőként a védelmi ipar számára, így a fegyvergyártással, a katonai jármű gyártásával foglalkozó vállalkozások is igénybe vehetik a támogatott hiteleket,
- áprilistól a lízingszabályzatot is módosítják úgy, hogy az új, tisztán elektromos autók számára bruttó 25 millió forintig kedvezményes, 4,5%-os kamatozású lízingfinanszírozást tesznek elérhetővé,
- a beruházási célú Széchenyi Beruházási Hitel és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel zöld konstrukciója esetében új energetikai hitelcélokat vezetnek be, így napelemrendszerek telepítésére, geotermikus energia felhasználására, víztakarékosságra irányuló beruházások vagy akár olyan termelő eszközök beszerzése is finanszírozható, amelyekkel a vállalkozás energiamegtakarítást ér el,
- termőföld vásárlására kezdő vállalkozások is jogosultak lesznek a programban.
ÖTÖDIKKÉNT PEDIG A BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐK SZÁMÁRA IS KITERJESZTIK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMOT A MAGYAR BIZTOSÍTÁSI TANÁCSADÓK SZÖVETSÉGÉNEK (MBTSZ) KÉRÉSÉRE,
így a 6622-es TEÁOR számmal rendelkező, biztosítási ügynöki és brókeri tevékenységet folytató több mint húszezer cég számára is elérhetők lesznek a hitel- és garanciaprogramok.
Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítók Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) elnöke elmondta:
- eddig nem volt arra lehetősége a többségében egyéni és családi vállalkozásokból álló szektornak, hogy igénybe vegye a kedvezményes Széchenyi Kártya-finanszírozást,
- a változás történelmi jelentőségű lépést jelent a szektor számára, amelyben 24 ezer biztosításközvetítő ügynök, 354 alkusz és többes ügynök tevékenykedik,
- az MBTSZ 2030-ig szóló stratégiát hirdetett, amely az iparáguk GDP-re gyakorolt hatását 2%-ról 3%-ra növelné, és új biztosításközvetítőket terveznek megszólítani, hogy lejjebb vigyék a közel 50 éves átlagéletkort.
Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta:
- több mint 1300 milliárd forintnyi kkv-hitel megvalósulását tették lehetővé tavaly,
- kezességvállalási portfóliójuk 2600 milliárd forintra emelkedett, így több mint 3300 milliárd forintnyi,vagyis csaknem minden második kkv-hitel mögött állnak ott,
- 2024-es kezességvállalásaik több mint 80%-a a KAVOSZ közreműködésével jött létre,
- portfólióminőségük tavaly tovább javult, várható eredményük így meghaladta tavaly az előző évit,
- tavaly közel 30%-kal csökkentették garanciadíjaikat, november óta a beruházási hitelek több mint első évi garanciadíját átvállalták, illetve tavaly vezették be az InvestEU keretében az Európai Biztottság 95%-os garanciát tartalmazó lehetőségét.