Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Történelmet írtak a magyar gazdák

Egy év alatt 3094 darab, azaz naponta átalgban 8 új traktor került az agrárcégekhez, akik összesen 180 milliárd forintért vásároltak agrárgépeket. Ekkora forgalomba korábban soha nem volt példa. A gépvásárlásokban pedig főszerepet kaptak a kedvezményes jegybanki programhoz kötődő lízingkonstrukciók. A lízing szerepét jól mutatja, hogy az új lízing mezőgazdasági gépeknél körülbelül 48 százalékos a finanszírozási arány. 

Zsínórban harmadik éve növekszik az agrárgépek forgalma Magyarországon az Agrárgazdasági Kutató Intézet hivatalos adatai szerint. 

A múlt évben az agrárvállalkozások közel 181 milliárd forintért vásároltak különböző gépeket - többek között traktorokat, kombájnokat -, ami 3 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest és egyben rekordot jelent az agrárgépvásárálsok történetében. Az agrárcégek 2016-ban majdnem 127 milliárd forintot, egy évvel később 153 milliárdot, 2018-ban 175 milliárdot költöttek gépekre. Így a tavalyi 181 milliárd forintos forgalom egyúttal azt jelenti, hogy 2016-hoz képest lényegében majdnem másfélszeresére nőtt a forgalom.

A 181 milliárd forintnak a harmadából új traktorokat vásároltak a gazdák: 61 milliárd forinért 3094 darab került hozzájuk, vagyis átlagban naponta 8 traktor kelt el. A darabszámot nézve lényegében stagnált a traktorok eladása. Gabonakombájnokra közel 21 milliárd forintot költöttek a gazdák, ebből az összegből összesen 254 darabot vettek, ami minimális, 3 százalékos visszaesést jelent 2018-hoz képest. Az önjáró rakodógépekből több mint 10 százalékkal több fogyott tavaly, ez 681 darabos eladást jelentett.

Melyikből mennyit vettek az agrárcégek - az erő- és munkagépek megoszlása - Forrás: NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (NAIK AKI)

Az agrárgépek rekordjában kulcsszerepet játszottak a lízingcégek. Rajtuk keresztül pedig a kedvezményes jegybanki program, az NHP Fix.

A múlt évben a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai több mint 103 milliárd forint értékben finanszírozták az agrárcégek gépbeszerezéseit, ez pedig 26 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Egyúttal azt jelenti, hogy a magyarországi lízingpiacon belül a járműfinanszírozás után az agrárgépeké a legnagyobb részesedés. Az agrárgépekre tavaly megkötött lízingügyletek 81 százaléka az NHP Fix keretében történt, azaz kedvezményes kamatozással vehették igénybe a finanszírozási konstrukciókat az agrárcégek. Az NHP Fix népszerűségét mutatja emellett, hogy az új mezőgazdasági gépekre igényelt lízingfinanszírozás esetében lényegében 100 százalékos volt a NHP Fix-ügyletek aránya.