Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Törlesztési moratórium: van olyan bank, ahol 100-ból 99 ügyfél nem lesz már benne

Ezekben a napokban is zajlik az adatok összesítése arról, hogy a magyar lakosság és a vállalatok bankhiteleinek hány százaléka maradt benne a törlesztési moratóriumban 2022 közepéig. A Magyar Bankszövetség előzetes adatai alapján a hitelezett ügyfelek 6,5%-a él tovább a lehetőséggel, de a pontos hitelállomány szerinti, illetve a végleges szektorszintű adatokra még várni kell. Addig is bemutatjuk az egyes bankok nekünk adott válaszait.

Bár egységes kérdéseket küldtünk a hitelintézeteknek, válaszaik nem egységesek abból a szempontból, hogy

  • a teljes hitelállomány,
  • a moratóriumban eddig részt vevő hitelállomány vagy
  • a hosszabbításra jogosult hitelállomány

arányában nevezték meg a moratórium október 31-ei utáni meghosszabbítást kérelmezők arányát, sőt, volt, aki darabszám szerinti választ adott, míg mások az állományösszeg szerinti adatukat árulták el, ezért az alábbi, kissé fura táblázatban lehetne összegezni a számot egyáltalán eláruló bankok válaszát. Néhány tanulság:

  • a bankok többsége alacsonynak értékelte a moratóriumban maradást kérelmezők számát és arányát,
  • az alacsony részvételi arány a bankok egy részénél megfelelt az előzetes várakozásnak, más részüknél pedig elmaradt attól,
  • a legtöbb banknál a lakosság nagyobb arányban kérelmezte a hosszabbítást, mint a vállalatok (ez részben a nagyobb jogosultsági arányból is következik),
  • a moratóriumban maradó lakossági hitelek jó része jelzáloghitel, a vállalati hitelek jó része pedig beruházási hitel,
  • az egyes hitelfajtákon, -típusokon belül azonban van, ahol a személyi kölcsönnel rendelkezők választották többen a maradást, a babaváró hiteleket senki sem említette.

Forrás: Törlesztési moratórium: van olyan bank, ahol 100-ból 99 ügyfél nem lesz már benne - Portfolio.hu