Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Sorra érkeznek a bizonyítékok: a legnagyobbakat is megtöri a chiphiány

A chiphiányt és a nyersanyagpiaci problémákat a világ legnagyobb autógyártói és technológiai vállalatai is megérzik, sorra érkeznek erre a bizonyítékok a jelenleg is zajló gyorsjelentési szezonban, ugyanis többen visszavágták az idei céljaikat, alkatrészhiányra hivatkozva. A CNBC összegyűjtött pár példát az elmúlt napokból.

Az Apple múlt heti gyorsjelentésében Tim Cook közölte, hogy a vállalat nem immunis a beszállítói láncok problémáira, kiemelve, hogy az iPad üzletágat szignifikánsan visszavetette a legutóbbi negyedévben. Az iPhone-gyártó pénzügyi igazgatója, Luca Maestri szerint számos kihívással néznek szembe a folyó negyedévben, például a koronavírus-járvány kínai kirobbanása miatti beszállítói problémákkal, amelynek 4-8 milliárd dollár közötti hatása lehet a bevételre.

Nokia vezérigazgatója, Pekka Lundmark hasonlóképp nyilatkozott múlt héten, elmondta, hogy gyorsabban tudott volna növekedni a vállalat, ha nincsenek beszállítói problémák. A helyzet már stabilizálódott, és a félvezető üzletágban az év második felére várnak javulást.

Az autógyártók, amelyek kevésbé fejlett chipeket használnak, tovább szenvednek az alkatrészhiánytól a nehéz 2021-es év után. A Daimler vezérigazgatója, Ola Kallenius elmondta, hogy a beszállítói problémák jelentik az egyiket az iparág három nagy kihívása közül. A kínai lezárások az egész világon éreztetik a hatásaikat, rövid távon növelik a bizonytalanságot. Kína ráadásul a Daimler egyik legnagyobb piaca.

Volvo Cars a CNBC-nek elmondta, hogy egy bizonyos chipből van hiány és hozzátette, hogy ez még a második negyedévre is hatással lesz, de van lekötött megrendelése, ami az év második felében segíthet.

Elemzők szerint az autógyártás még mindig elmarad a megrendelések mögött és időbe telik, mire utolérik a rendeléseket.

Forrás: Sorra érkeznek a bizonyítékok: a legnagyobbakat is megtöri a chiphiány - Portfolio.hu