A magyar háztartások nagyobbik részében 1 db, 16 éves (vagy még annál is öregebb), belföldön, használtan, 1 és 3 millió forint között vásárolt benzines gépjármű található - derül ki a Használtautó.hu és a GKID közösen készített kutatásából. Az átlagos hazai autótulajdonos évente 50 és 250 ezer forint közötti összeget költ karbantartásra, miközben minimum 5 évet vár a cserével, és jellemzően 3,8 millió Ft-ot költene egy összegben egy legalább 8 éves, benzines vagy dízeles használt autóra.
A megkérdezettek 64%-a olyan háztartásban él, amely rendelkezik gépjárművel. Ezekben a háztartásokban 39%-ban 1 db található, míg a háztartások 21%-ában 2, 4%-ában 3 db jármű van.
AZ AUTÓTULAJDONOSOK 51%-A 16 ÉVES, VAGY ANNÁL IS RÉGEBBI GYÁRTÁSÚ AUTÓT HASZNÁL, ÍGY A GÉPJÁRMŰVEK ÁTLAGOS KORA MAGYARORSZÁGON 14,5 ÉVRE TEHETŐ.
A jelenlegi gépkocsijukat 65%-ban belföldön és használtan vásárolták, és 22% vette újonnan. 37%-kal a legjellemzőbb vételár 1-3 millió Ft között volt. A saját autóval rendelkezők leginkább benzines (70%) gépjárművet használnak, dízelt feleannyian (35%), a hibrid hajtásúak aránya pedig jelenleg 6%-ra tehető - írják.
A felmérésből kiderül az is, hogy a piaci és gazdasági helyzet nagymértékben befolyásolja az autózási szokásokat, és noha jelenleg ez a hatás 10-ből 4 háztartásban jelenik meg, a közeljövőben a háztartások további 44%-át érintheti a mindennapos autóhasználatban. A közlekedési alternatívák közül legtöbben (40%) tömegközlekedésre váltanának, de a válaszadók a rövidebb távokat akár gyalog (35%) vagy kerékpárral (26%) is szívesen megtennék.
A legfőbb tényezők közül leginkább a magas infláció (36%), a magas üzemanyagárak (33%), valamint az autó fenntartási költségeinek növekedése befolyásolhatja (30%) az autóvásárlási és -eladási terveket. A gépjárművek karbantartására eközben Magyarországon éves szinten jellemzően 50-250 ezer forintot költenek, de a tulajdonosok többsége a megfelelő gumiabroncsok használatára és a közlekedésbiztonságra is odafigyel: 66%-uk korábban is cserélt szezonális gumit, és ezt idén is így tervezi.
A vásárlási- és eladási szokásokat megfigyelve az látszik, hogy a megkérdezettek 10%-a tervez egy éven belül gépkocsit vásárolni, ezen válaszadói kör pedig 10%-a új, 72%-a használt, 16%-a pedig új vagy használt személygépjármű vásárlását tervezi. A vásárlást tervezők nagy része (34%) az 1-3 millió forintos kategóriában keresnek autót, míg az átlagos vételár várhatóan 3,8 millió forint körül alakul – legnagyobb értékben a 60 év felettiek és a budapestiek fognak gépjárművet venni.
Az autóvásárlási hajlandóság jelenleg leginkább a 18-29 éves korosztályra jellemző. Az 1 és 3 millió Ft közötti árkategóriában adataink szerint jelenleg az alábbi autókból található a legnagyobb kínálat:
- Opel Astra,
- Volkswagen Golf
- Volkswagen Passat,
- Ford Focus.
- a Skoda Octavia.
Ezen autók átlagosan 13-16 évesek. Az autóval rendelkezők 82%-a minimum 5 évet vár a gépjármű cseréjével, a többség (41 %) 5-10 évente váltja le aktuálisan használt gépjárművét. Az autótulajdonosok további közel ötöde 2-5 évente cseréli járművét. Jelenleg a saját autóval rendelkezők 13%-a tervezi, hogy a közeljövőben eladja gépkocsiját. Közel 80%-uk 3 millió Ft, vagy az alatti értékű gépjárművet szeretne eladni.
Az eladást tervezők többsége (59%) 10-20 éves gépjárműtől, 14%-uk pedig 20 évesnél is öregebb autótól szeretne megválni. Az eladást tervezők túlnyomó többsége (80%) internetes felületen tervezi meghirdetni az autót vagy apróhirdetést adna fel, ugyanakkor egyharmaduk ismeretségi körben is próbálkozna majd, míg ötödük szeretné beszámíttatni a régi autóját az újba.
Forrás: Meglepő adatok érkeztek a magyarok autóhasználati szokásairól - Portfolio.hu