Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Megérkezett Varga Mihály első kamatdöntése!

Változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot a mai kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ezzel hatodik egymást követő alkalommal tartja változatlan szinten az irányadó rátát a jegybank, utoljára tavaly szeptemberben vágott. A várakozásoknak megfelelő döntésnél jóval izgalmasabb, ami hamarosan következik: Varga Mihály MNB-elnök tartja a sajtótájékoztatót, illetve megismerhetjük az új jegybanki vezetés alatt elkészült első inflációs és növekedési előrejelzést is.

Meglehetősen komplikált gazdasági helyzetben hozta meg első kamatdöntését Varga Mihály vezetésével az MNB. A legfontosabb gazdasági fejlemény a monetáris politika szempontjából, hogy az infláció az év elején jelentősen nőtt, óriási meglepetést okozva. Mára tisztán látszik, hogy az idei inflációs pálya jóval magasabban húzódik, mint amit a jegybank december végén várt. Az infláció gyorsulását a várakozások erősödése, a nyersanyagdrágulás, a tavaly év végi jelentős forintgyengülés, a hatósági lépések és a bérdinamika együttesen okozzák, így az általánosan erősödő európai inflációs trendben újra uniós éllovasok vagyunk.

Eközben a pénzügyi stabilitási aggodalmak valamelyest enyhültek, a forintra nehezedő leértékelési nyomás az év eleje óta sokat mérséklődött, az euróval szembeni kurzus a 400-as szint alá süllyedt. Ugyanakkor a bizonytalanság továbbra is jelen van: a geopolitikai fejlemények, a vámháború kockázata, Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan lépései, az orosz-ukrán háború fejleményei a befektetői hangulatot hektikusan tudják mozgatni.

A gazdasági élénkülés jelei egyelőre halványak, az exportkilátások enyhe javulása mellett a hazai fogyasztás további erősödésében lehet bízni - ám épp a fogyasztói bizalom sérülhet a beinduló infláció miatt.

Ebben a környezetben minden szakértő biztosra vette, hogy a jegybank nem indítja újra a leállított kamatcsökkentési ciklusát, erre vonatkozóan a Varga Mihály vezette jegybank már tett korábban utalást.

Bár a mai kamatdöntés folytonosságot sugall a Matolcsy György vezette jegybankkal, ez nem teljes körű.

Ennek leglátványosabb mai megnyilvánulása az lesz, hogy a kamatdöntésről szóló sajtótájékoztatót Varga Mihály tartja. Az elmúlt években ahhoz szokhattunk hozzá, hogy az elnök távol tartotta magát a monetáris politikai döntések kommunikációjától, helyette Virág Barnabás alelnök indokolta a jegybanki döntéseket. (Ennél élesebb, de nem monetáris politikai különbség, hogy Varga Mihály személyi változtatásokat hajtott végre az MNB-alapítványnál, és kivizsgálást ígért a több százmilliárd forintos visszaélések ügyében.)

A mai esemény érdekessége még, hogy március a negyedévente kiadott inflációs jelentés hónapja. Várhatóan a jegybank a szokásoknak megfelelően már ma közzéteszi az inflációra és a GDP-növekedésre vonatkozó frissített előrejelzéseit (a teljes anyag csütörtökön jelenik meg). Természetesen ez lesz az első olyan prognózis, amikor már Varga hagyja jóvá a jegybanki szakértők számításait. A 2025-re vonatkozó, decemberben készült inflációs előrejelzés még a tavalyival pontosan megegyező, 3,7%-os éves átlagos pénzromlási ütemet valószínűsített (ez volt az előrejelzési sáv közepe). Nagy meglepetés lenne, ha most nem húzná jóval 4% fölé a prognózist az MNB. A GDP-növekedésnél ez a lélektani határ a 3%, csak éppen ellenkező irányba: a jegybank decemberi előrejelzési sávjának közepe 3,1% volt, ennél a piaci előrejelzések már érdemben lejjebb vannak, 2-2,5% között.

A jegybank 15 órakor adja ki a kamatdöntés indoklását, ekkor kezdődik Varga Mihály sajtótájékoztatója, illetve ugyanebben az időpontban jelennek meg a friss előrejelzések is. A Portfolio ezekről a szokásoknak megfelelően beszámol.

Forrás: Megérkezett Varga Mihály első kamatdöntése! - Portfolio.hu