Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Még nem tudják lenyomni az elektromos autók a hibrideket

Mivel a villanyautók ára magas, a készletek pedig szűkösek, sok vezető dönt a mára kissé lenézett hibrid autók mellett.

A szerény hibrid jármű, amelyet sokáig fél lépésnek tekintettek a környezettudatos közlekedés felé vezető úton, tovább marad, mint azt jó néhányan várták, mivel a fogyasztók sokallják a magas árakat, amíg a nagyobb márkák a technológiát tökéletesítik és a nagyüzemi gyártást készítik elő – írta a Bloomberg.

Az év első kilenc hónapjában az autósok világszerte csaknem kétmillió hibrid járművet vásároltak, ami 45 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A teljesen elektromos járművek sokkal népszerűbbek – majdnem háromszor több fogy belőlük a hibrideknél –, de a két technológia nagyjából párhuzamosan terjed: az elmúlt három évben az villanyautó-eladások csaknem ötszörösükre nőttek, míg a hibridek eladásai megnégyszereződtek.

A villanyautók gyorsabb előretörése azonban még akadályba ütközik, így a magas árak és az alacsony kínálat miatt a hibrid modellek még nem mennek ki a divatból – néhány elektromos kilométer még mindig jobb, mint a semmi.

Az autógyártóknak pedig a hibridek hasonlóan pragmatikus megoldást jelentenek, mint a korábbi években. A fejlesztés során kipróbálhatják az új elektromos technológiákat, lecsaphatnak a villanyautók iránt érdeklődők és a szkeptikusok piacára is, miközben egy üzemanyag-takarékos megoldást ajánlanak a környezettudatos vásárlóknak. A gyártás is egyszerűbb, mivel az elektromos modellekkel szemben csak néhány akkumulátort kell elrejteni az autóban, amivel szinte bármilyen gépjárművet hibrid verzióvá lehet alakítani.

BMW három legnépszerűbb modellje például teljesen benzines vagy plug-in változatban is elérhető, amelyekkel akár 50 kilométert is meg lehet tenni, csak az akkumulátorok töltését használva. Hasonló a helyzet a Hyundainál is, amely széles választékot biztosít benzines, konnektor nélküli és plug-in autóival. Különösen a Toyota használja ki a trendet: idén a világszerte eladott járműveinek negyede gáz- és villanymotorral is rendelkezik. A vállalat most mutatta be a hibridúttörő Prius ötödik változatát, mintegy 25 évvel az autó debütálása után.

A Toyota részben azért tartja meg a hibridekből álló termékpalettát, mert arra számít, hogy az akkumulátorok kínálata és a töltéshez szükséges infrastruktúra még legalább az elkövetkező évtizedben is szűkös lesz.

A hibrid egyelőre nem megy ki a divatból, ami az elektromos autók bizonytalan jövőjének is köszönhető. A villanyláz pont olyan magas, mint ahogyan arra a gyártók számítottak, ám óriási keresletet alig tudják kielégíteni, ráadásul a legfontosabb alapelemek, az akkumulátorok ellátási lánca sem biztosított. Bár a hibridek drágábbak, mint a benzines modellek, közel sem annyira, mint az elektromos autók.

Az Egyesült Államokban a potenciális autóvásárlók negyede akart 2022 első felében elektromos autóval járni, de az észak-amerikai gyárakból kikerülő járműveknek csak a 4 százaléka felel meg a követelményeknek.

A villanyautók helyzetén az sem segít, hogy a zérókibocsátás mítoszát egyre kevesebben hiszik el. Igaz, nem pöfékel bennük robbanómotor, de az elektromosság megtermelése, valamint az akkumulátorok gyártásához szükséges ritka földfémek bányászata rengeteg szén-dioxidot termel, egyes kutatások szerint akár kétszer annyit, mint egy benzines. Bár hosszú távon elérhető a tiszta közlekedés, a hibrid egyelőre marad, és lehetőséget ad a zöldautózásra.

Forrás: Még nem tudják lenyomni az elektromos autók a hibrideket (vg.hu)