Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Még kérdéses az autózás jövője, a hidrogén mindent átírhat

Palkovics László technológiai és ipari miniszter arról beszélt egy dunaújvárosi konferencián, hogy hazánk a high-tech országok között az élmezőnybe tartozik, főleg az akkumulátorgyártás területén.A Technológiai és Ipari Minisztérium és a HUMDA Zrt. Dunaújvárosban első alkalommal rendezte meg A jelen és jövő közlekedése okosan elnevezésű konferenciáját, amelynek célja, hogy összehozza az ország vezető tudományos műszaki programjainak szakembereit, lehetőséget biztosítva nekik az információcsere elősegítésére.

Az már az esemény elején elhangzott, hogy társadalmilag és gazdaságilag is nehéz időszak elé nézünk. Mészáros Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azzal kezdte beszédét, hogy az éghajlati, időjárási viszonyok megváltoztak, és erre Magyarországnak is reagálnia kell. Mint mondta: ipartörténetet írni azért is jó dolog, mert a hazánkat nem fegyverrel, hanem az iparunk fejlesztés révén szolgálhatjuk.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter kijelentette, az autóipar itthon kiemelt jelentőségű, majd úgy folytatta, hogy a konferencia részben azért jött létre, mert észrevették, sokkal többet kell foglalkozni az autójavítás területével.  Nekünk fáj, hogy az elmúlt három évet azzal töltöttük, hogyan öljük meg a belsőégésű motorokat – fogalmazott Palkovics, majd kijelentette, az autózás jövője nem egyértelmű, még a szakma sincs tisztában azzal, hogy a hidrogénnek milyen szerepe lesz, miként égetik azt el, illetve hogy az üzemanyagcella megoldást jelent-e. 

A zéró kibocsátás mellett a fenntarthatóság, a megújuló üzemanyagok, a technológiai versenyképesség is kihívások elé állítja a magyar autóipart, de a változó fogyasztói szokások, az orosz–ukrán háború és vírushelyzet is nehezíti a célok elérését.  A tárcavezető úgy véli,  a helyzet hasonló, mint 100 évvel ezelőtt, az automobilitás elindulásakor.

A gyártók ráadásul mára el kezdtek leszokni az alacsony hozzáadott értékű kocsik előállításáról, és áttértek a prémiumkategóriákra, miközben a hangsúly egyre jobban az elektromos hajtásláncú, valamint az önvezető gépjárművekre helyeződött – utóbbival a magyar kormány is komolyan foglalkozik. 

A tárcavezető kiemelte, hetente találkozik a hazai autógyárak vezetőivel, és azt látja, a recessziós hatások őket még nem érték el. Az új kocsikra továbbra is nagy igény mutatkozik, egy Suzukira – hiába gyártjuk őket itthon – még mindig legalább négy hónapot kell várnia a megrendelőnek, míg a német autókra átlagosan egy évet. 

Palkovics László rámutatott, hogy a világon a harmadik, Európában a második olyan ország vagyunk, ahol mindhárom német prémiummárka jelen van, és komoly összegeket költ kutatás-fejlesztésre. Arról is beszélt, hogy a belsőégésű motornak tisztán hidrogénnel vagy szintetikus üzemanyaggal lehet jövője, majd elmondta, Magyarország vállalta, hogy az erről szóló normaszöveget megírja és benyújtja az Európai Uniónak, amit remélhetőleg Németország támogat majd.

Palkovics szerint az akkumulátorgyártás terén nagyon jól állunk, miután Európában nálunk van a legnagyobb kapacitás, és a kínai CATL debreceni gyárának bejelentésével ez még sokáig így is lesz. Hazánk ugyanis az egyik leginkább high-tech ország a gyártás területén, az ötödik a rangsorban. 

Forrás: Még kérdéses az autózás jövője, a hidrogén mindent átírhat (vg.hu)