Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Katasztrófa fenyeget: a benzines és dízel autók betiltása semmi ehhez képest

A belsőégésű motorral szerelt járművek 2035-ös betiltásáról szóló Európai Uniós javaslat nagy kihívás, de ennél sokkal nagyobb problémát jelent majd a megfelelő mennyiségű akkumulátor előállítása, amely gátja lehet az elektromos autók elterjedésének – jelentette ki Arno Antlitz, a Volkswagen pénzügyi igazgatója a Reuters beszámolója szerint.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei több mint 16 órán át tartó tárgyalás után megegyeztek az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó jogszabály-javaslatokról múlt héten. Így többek között abban is egyezségre jutottak, hogy 2035-től kezdve kizárólag olyan új járműveket lehessen értékesíteni az EU-ban, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nulla.

Arno Antlitz a Reuters beszámolója szerint úgy nyilatkozott mindezzel kapcsolatban, hogy

"ez egy kihívást jelentő célkitűzés, amelyről úgy gondoljuk, hogy teljesíthető."

Hozzátette azt is, hogy a legnagyobb kihívást nem az autógyárak átállítása, az elektromos autók gyártásának felfuttatása jelenti majd a jövőben, hanem az akkumulátorgyártás felpörgetése. Kiemelte, hogy a Volkswagennél eleve úgy számolnak, hogy 2035-ig teljesen leállítják a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését Európában, így ez nem okozhat semmilyen problémát számukra.

Más a helyzet az akkumulátorok esetében, a vezető autógyártók ugyanis versenyt futnak az idővel annak érdekében, hogy biztosítsák az akkumulátorok gyártásához nélkülözhetetlen nyersanyagokat. Nyomós okuk van az igyekezetre, ugyanis, ha nem áll majd rendelkezésükre a megfelelő mennyiségű lítium-, nikkel-, mangán- vagy éppen kobalt, az lassíthatja az elektromos autókra való átállást, drágíthatja a járműveket, és veszélyeztetheti az autógyártók profitabilitását.

Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója már a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy várakozásaik szerint 2024-2025-ben akkumulátorhiány fogja sújtani az autóipart. Indoklása szerint ez lehet az az időszak, amikor az autógyártók megpróbálják érdemben felpörgetni az elektromos autók eladását, amelyhez viszont nem állnak majd rendelkezésükre a megfelelő akkumulátor-gyártó kapacitások.

Forrás: Katasztrófa fenyeget: a benzines és dízel autók betiltása semmi ehhez képest - Portfolio.hu