Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Itt az MNB várva várt döntése: hatalmasat emelnek a kamaton!

Az eddigi 7,75 százalékról 200 bázisponttal 9,75%-ra emeli az irányadó kamatot az MNB – derül ki az egyhetes betéti tender csütörtöki meghirdetéséből. A lépés mértéke volt meglepő, Virág Barnabás szerdai kijelentései után csak az volt a kérdés, mennyit emelnek a kamaton.

Nehéz helyzetben volt a mai egyhetes betéti tender előtt a jegybank, hiszen épp a múlt héten olvasztották össze az alapkamatot és az egyhetes betéti rátát, amivel látszólag megszűnt a kamatpolitika korábban sokat kritizált kettőssége. Ugyanakkor már a lépés után jelezték, hogy szükség esetén továbbra is készek rugalmasan reagálni az egyhetes kamattal.

Az elmúlt napokban pedig a forint erőteljesen gyengült az euróval szemben, a kedd reggeli 400 körüli szintről szerda délutánra 415 fölé emelkedett a jegyzés. Így egyre valószínűbb volt, hogy „valamit lépnie kell” a jegybanknak. Szerda este Virág Barnabás már egy nyilatkozatban jelezte is, hogy határozott kamatemeléssel fognak véget vetni a forint gyengülésének, az alelnök szavai erősítették is a magyar devizát.

Vagyis a kérdés ma reggel már csak az volt, mennyivel emelkedik az irányadó kamat, végül a jegybank 200 bázispontos lépés mellett döntött, így 9,75%-ra nő a kamatszint.

A Monetáris Tanács legközelebb július 26-án ülésezik, az MNB jelzései alapján akkor az alapkamat is leköveti majd az egyhetes betéti rátát, vagyis újra összeolvad a kettő. A kérdés csak az, hogy menet közben szükség lesz-e még a maihoz hasonló lépésekre, vagyis mekkorát kell legalább emelni majd az alapkamaton.

A következő hetekben sok múlhat azon, hogy a mostani kamatemelés megfékezi-e a forint gyengülését, meggyőző lesz-e a piac számára. Ha a magyar deviza ismét gyengülő pályára áll, akkor könnyen lehet, hogy a hónap végéig be kell még avatkoznia a jegybanknak.

Az utóbbi napokban egyébként a kamatpálya csúcsára vonatkozó várakozások is tovább emelkedtek a piacon, vagyis a befektetők már elkezdték beárazni, hogy az MNB szigorításra kényszerül majd a gyenge forint miatt. A kamat csúcsára vonatkozó határidős jegyzések (FRA) már 12% közelében járnak, vagyis a befektetők szerint még további 300 bázispontos emelés is jöhet, mire leáll az MNB.

A mostani lépéssel változatlanul Magyarországon a legmagasabb az irányadó kamat a régióban, bár a lengyel jegybanktól ma délután egy újabb 75 bázispontos lépést vár a piac, de még azzal sem kerül veszélybe ez az első helyünk.  

Forrás: Itt az MNB várva várt döntése: hatalmasat emelnek a kamaton! - Portfolio.hu