Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Itt a rendkívüli kamatemelés az MNB-től!

Ma 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre az MNB az irányadó eszközében, az egyhetes betéten - derült ki a jegybank által ma közzétett tender-adatokból. Az emelés rendkívülinek mondható, hiszen bár a jegybanknak minden héten van lehetősége módosítani az irányadó rátán, egy ideje kitartott azon gyakorlata mellett, hogy csak a Monetáris Tanács alapkamatról határozó, hó végi ülése kapcsán változtatott a valódi irányadó eszközén.

Bár a kamatemelés rendkívüli időpontban történt, teljesen váratlannak mégsem nevezhető. Az elmúlt időszakban ugyanis több olyan dolog történt, ami kamatpolitikája felülvizsgálatára késztethette a jegybankot.

  • A múlt szerdán közzétett májusi magyar inflációs adat még a pocsék várakozásoknál is magasabb lett, szerkezetében pedig továbbira is erősödő árnyomásra utalt. Ezután megjelent olyan jegybanki nyilatkozat, amiben benne volt a kamatemelések lassítási szándéka is, így ez forintgyengülést váltott ki. Ezután egy újabb jegybanki nyilatkozat a határozott emelések folytatásának tervét ismét hangsúlyozta.

  • Múlt pénteken az Egyesült Államokból is a vártnál magasabb inflációs adat érkezett, alaposan meggyengítve azokat a várakozásokat, amely szerint a tengerentúlon már elérte csúcsát a pénzromlás üteme. Ez komoly pénz- és tőkepiaci eladói hullámot váltott ki világszerte péntek és kedd között.

  • Az egyre rosszabb inflációs kilátások miatt a fejlett jegybankok egyre "héjábbak". A korábban hezitáló Európai központi Bank erőteljes kamatemeléseket helyezett kilátásba, a Fed pedig tegnap 75 bázisponttal, történelmi mértékben szigorított és nem zárta ki, hogy a következő ülésen is ilyen lépésben emel.

  • Ilyen környezetben a történelmi mélypontra gyengülő (és így további inflációs nyomást jelentő) forintárfolyam különösen rossz optikájú, amit szó nélkül hagynia a jegybanknak hitelességi kockázatokat jelentett volna.

Mindezek nyomán tehát most 50 bázisponttal, a hónap közepén emelte meg az egyhetes betéti tenderrel felkínált kamat mértékét az MNB, így az 7,25%-ra változott. A jegybank sajátos monetáris politikai eszköztára miatt a kamatemelés kapcsán nincs hivatalos megszólalási alkalma, de amint kommunikál a jegybank, a Portfolio beszámol róla.

 

A forint a bejelentésre azonnal ugrott egyet:

 

A kamatdöntésről - Miért ilyen bonyolult ez?

A jegybank monetáris politikai eszköztára az elmúlt időszakban sokszor változott, a jelenlegi helyzet egyáltalán nem megszokott. Az alapkamat mögött nincs olyan pénzpiaci eszköz, ami miatt a piac azt irányadónak tekinthetné, ezért hiába dönt róla az MNB havonta, ez igazából komolyan senkit sem érdekel. Viszont az erősen likviditástöbbletes bankközi piacon a pénz árát alapvetően határozza meg, hogy milyen kondíciók mellett tud kicsapódni (a jegybank oldaláról nézve: milyen kamaton sterilizálja a felesleges pénzmennyiséget). Ez az eszköz az egyhetes betét, amit valójában nem is igazi versenyeztetés, tender alapján kínál fel (de a múltbeli gyakorlat alapján tendernek hívjuk ma is), hanem a minden héten csütörtök reggel meghirdetett feltétel (kamat) mellett délután minden ajánlatot elfogad.Ezért tulajdonképpen a heti irányadókamat-meghatározás egy szinte "rituális" folyamat: reggel kamathirdetés, délutánra pedig az összes ajánlat elfogadása és annak kihirdetése.

További érdekesség, hogy míg az alapkamatról normál menetrendben havonta egyszer dönt az MNB, addig egyhetes betéti "tender" minden héten van, vagyis elméletileg minden héten születhet effektív kamatváltozás.

Forrás: Itt a rendkívüli kamatemelés az MNB-től! - Portfolio.hu