Stagnált a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest. A teljesítmény beleillik az immár három éve tartó trendbe, amely szerint nincs erő a magyar gazdaságban.
Tovább késik a fordulat a magyar gazdaságban. Az idei harmadik negyedévben ugyanis az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – a gazdaság teljesítménye stagnált – derült ki a statisztikai hivatal most publikált adataiból. Ez nem okozott meglepetést, hiszen a Portfolio által megkérdezett közgazdászok nem számítottak növekedésre.
Ennek tükrében már nem meglepő, hogy az éves alapú növekedés visszafogott. A GDP a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt 0,6%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
A bruttó hazai termék növekedéséhez legnagyobb mértékben a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen az információ, kommunikáció ág teljesítménye járult hozzá
– írta a KSH. "Az ipar és a mezőgazdaság fékezte a gazdaság teljesítményét" – tették hozzá rövid kommentárjukban.
Termelési oldalról közelítve tehát a szolgáltatásokon kívül – amit a lakossági fogyasztás hajt – minden bizonnyal nincs hajtóereje a magyar gazdaságnak. Az ipari termelés a gyenge külső kereslet miatt szűkül, miközben az építőipar olyan beszakadást mutatott a nyár végén, amire ritkán van példa. Habár könnyen lehet, hogy ez a visszaesés csak átmeneti, a harmadik negyedéves GDP-nek nem tett jót. Mindeközben az időjárásfüggő mezőgazdaság sem segíti a magyar gazdaság növekedését.
Felhasználási oldalról nézve a fogyasztás növekedése segíthette a GDP-növekedést, ám a beruházások már hosszú ideje visszafogják a gazdaságot. Minden bizonnyal a költségvetés sem igazán tudta élénkíteni a gazdaságot, miután a büdzsé aligha engedhet meg magának komoly ösztönzést. Az export lanyha, egyrészt az európai gazdaság nem túl acélos, másrészt az autó- és akkumulátorgyártásra szakosodott hazai ipar termékeit különösen erős keresletvisszaesés sújtotta. Az import élénkülése a belföldi kereslet erősödésével függ össze.
Összességében elmondható, hogy a gazdaság nagyobb része gyengélkedik, a visszafogott európai konjunktúra és a beruházások tartós visszaesésének negatív hatásait nem tudja ellensúlyozni a lakossági fogyasztás növekedése.
A harmadik negyedéves adat megismerése után már csak az utolsó három hónapra kell várni, hogy teljes legyen az idei kirakós. Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,3%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,2%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit. A gazdasági elemzők azt várják, hogy még abban az esetben sem lesz fél százaléknál erősebb az idei éves átlagos GDP-növekedés, ha az utolsó negyedév jól sikerül.
Ha az alábbi ábrára nézünk, akkor azt látjuk, hogy a tavalyi év elején még 4%-hoz közeli gazdasági növekedést vártak a közgazdászok 2025-re. Az idő múlásával és a romló adatok beérkezésével azonban folyamatosan romlottak a kilátások.
Miután az idei év sem hoz érdemi növekedést – ahogy az alábbi ábrán is látszik –, ez lesz a harmadik egymást követő esztendő, amikor a magyar gazdaság nem tud lendületet venni. Ezzel pedig a korábbi - Covid előtti - növekedési trendre való visszakapaszkodás lehetetlennek látszik. És bár a magyar gazdaság növekedési potenciáljának becslése igencsak bizonytalan, mostanra már világos, hogy az EU-források dinamikus beáramlása nélkül a tartósan 3-4%-os GDP-növekedés nincs benne a gazdaságban.
Jövőre valamivel 3% alatti növekedést prognosztizálnak az elemzők. Igaz, a 2026-os növekedési előrejelzések is folyamatosan romlanak. Az elemzők a választások előtti osztogatástól és a nagyberuházások termelésének beindulásától várják a gazdasági növekedés beindulását. Tartósan magas növekedést azonban nem lesz könnyű elérni.
A növekedés forrásai (munka, tőke, termelékenység) közül a foglalkoztatottság bővülésére már aligha lehet támaszkodni a munkaképes korú népesség csökkenése miatt, miközben a beruházási ráta esése és a termelékenység tartós gyengélkedése egyre fájóbb.
Nagyon úgy néz ki, hogy itt az idő a foglalkoztatás növelésén alapuló stratégia helyett új növekedési modell után kutatni.
Forrás: Itt a friss magyar GDP-adat! Stagnál a gazdaság - Portfolio.hu