A világ vezető autógyártói közel 1200 milliárd dollárt terveznek költeni 2030-ig több millió elektromos jármű kifejlesztésére és gyártására, valamint a gyártást támogató akkumulátorokra és nyersanyagokra - derül ki a Reuters elemzéséből.
Az EV-beruházásokra vonatkozó, korábban nem publikált számadat mellett eltörpülnek a Reuters korábbi becslései, és a mostani szám több mint kétszerese az alig egy évvel ezelőtt közzétett legutóbbi számításnak. A számadatot kontextusba helyezve, az Alphabet, (a Google és a Waymo anyavállalata) 1 300 milliárd dolláros piaci tőkeértékkel rendelkezik. Az autógyártók előrejelzései szerint 2030-ban 54 millió elektromos járművet terveznek gyártani,
AMI A TELJES JÁRMŰGYÁRTÁS TÖBB MINT 50 SZÁZALÉKÁT TESZI KI AZ ELEMZÉS SZERINT.
A Benchmark Mineral Intelligence és a gyártók adatai szerint az autógyártók és akkumulátorgyártó partnereik az EV-k támogatásához 2030-ig 5,8 terawattóra akkumulátorgyártási kapacitás telepítését tervezik.
- Az élen a Tesla áll, ahol Elon Musk vezérigazgató merész tervet vázolt fel, amely szerint 2030-ban 20 millió elektromos járművet kívánnak gyártani, amihez a becslések szerint 3 terawattóra akkumulátorra van szükség. Musk október végén elmondta, hogy a Tesla már dolgozik egy kisebb járműplatformon, amelynek célja, hogy fele annyiba kerüljön, mint a Model 3 és a Model Y. Bár a Tesla nem hozta teljes mértékben nyilvánosságra kiadási terveit, ez az exponenciális növekedés - 13-szoros növekedés az idén eladni kívánt 1,5 millió járműhöz képest - több százmilliárd dolláros költséggel jár majd, a Reuters elemzése szerint.
- A német Volkswagen, bár lemarad a Tesla mögött, ambiciózus tervekkel rendelkezik az évtized végéig, és jóval több mint 100 milliárd dollárt szán globális EV-portfóliójának kiépítésére, új akkumulátor-"gigagyárak" létesítésére Európában és Észak-Amerikában, valamint a kulcsfontosságú nyersanyagok beszerzésére.
- A japán Toyota 70 milliárd dollárt fektet be a járművek villamosításába és az akkumulátorok gyártásába, és arra számít, hogy 2030-ban legalább 3,5 millió elektromos modellt (BEV) fog értékesíteni. A cég legalább 30 különböző BEV-t tervez, és arra számít, hogy a teljes Lexus-családot átállítja elektromosra ebben az időszakban.
- A Ford folyamatosan növeli az új EV-kre fordított kiadások szintjét - most 50 milliárd dollárra - és partnereivel együtt legalább 240 gigawattóra akkumulátorkapacitás akar kiépítani, mivel 2030-ra mintegy 3 millió BEV modell gyártására törekszik - ez a teljes volumenének a fele.
- A Mercedes-Benz legalább 47 milliárd dollárt irányzott elő EV-fejlesztésre és -gyártásra, ennek közel kétharmadát pedig arra, hogy a partnerekkel közösen több mint 200 gigawattórára növelje globális akkumulátor-kapacitását.
- A BMW, a Stellantis és a General Motors egyaránt legalább 35 milliárd dollárt tervez költeni az EV-kre és akkumulátorokra. Közülük a Stellantis tervezei a legagresszívabb akkumulátorprogramot: 2030-ig a partnerekkel közösen 400 gigawattóra kapacitás kiépítését, beleértve négy üzemet Észak-Amerikában.
Forrás: Egészen brutális mennyiségű pénz megy az elektromos autózásba - Portfolio.hu