A belsőégésű motorral hajtott autók értékesítésének 2035-ös betiltása tiltakozást váltott ki néhány országban, köztük a németeknél is, ezért az Európai Bizottság kidolgozott egy olyan tervezetet, amely lehetővé teszi a kizárólag klímasemleges e-üzemanyaggal működő, belső égésű motorral hajtott új autók értékesítését – írja a Reuters, a hírügynökség által látott dokumentumokra hivatkozva.
A javaslattervezet szerint az Európai Unióban létrehoznának egy új járműkategóriát az olyan autók számára, amelyek kizárólag szén-dioxid-semleges üzemanyaggal működnek. Kikötik azonban, hogy ezekben a járművekben olyan technológiát kell alkalmazni, amely megakadályozza, hogy más üzemanyaggal is működjenek az autók. A tervezet szerint ezeknek az autóknak olyan indítórendszerrel kell rendelkezniük, amely megakadályozza, hogy az autó elinduljon, ha nem szén-dioxid-semleges üzemanyaggal tankolják meg.
A JAVASLAT LEHETŐSÉGET ADHAT AZ AUTÓGYÁRTÓKNAK ARRA, HOGY 2035 UTÁN IS ÉRTÉKESÍTENI TUDJÁK A BELSŐ ÉGÉSŰ MOTORRAL HAJTOTT JÁRMŰVEKET, AMIKOR IS A TERVEZETT UNIÓS JOGSZABÁLY BETILTANÁ AZ ÚJ, CO2-KIBOCSÁTÁSÚ AUTÓK ÉRTÉKESÍTÉSÉT.
A belső égésű motorral hajtott járművek betiltásáról hónapokon át tárgyaltak az uniós országok, míg végül az Európai Parlamenttel tavaly sikerült megállapodni a jogszabályról. A német közlekedési minisztérium viszont néhány nappal a végső szavazás előtt kifogást emelt a jogszabály ellen. A minisztérium legfőbb követelése az, hogy az EU 2035 után engedélyezze az e-üzemanyaggal működő új autók értékesítését.
A Reuters megkeresésére a Bizottság szóvivője nem kommentálta a tervezetet, de visszautalt Frans Timmermans, az EU éghajlat-politikai vezetőjének megjegyzéseire, aki a múlt héten azt mondta, hogy minden megoldásnak meg kell felelnie a tavaly elfogadott, 2035-ig tartó kivezetésről szóló törvénynek.
A tárgyalások folyamatban vannak a Bizottság és a német hatóságok között - mondta a szóvivő.
Egy uniós tisztviselő a Reutersnek hétfőn azt mondta, hogy az e-üzemanyaggal működő autók nyilvántartásba vételére vonatkozó bármilyen javaslat csak a belső égésű motorok kivezetéséről szóló törvény végleges elfogadása után születhet meg.
Az e-üzemanyagok ugyan valóban tiszták, azonban a nagy hátrányuk, hogy még nem állítják elő őket nagy mennyiségben. A Potsdami Éghajlatkutató Intézet kedden közzétett tanulmánya szerint a világszerte tervezett összes e-üzemanyag-projekt csak annyi üzemanyagot termelne, hogy a következő néhány évben Németországban a légi közlekedésben, a hajózásban és a vegyiparban az e-üzemanyag iránti igény 10 százalékát fedezné.
Hétfőn a német közlekedési minisztérium közölte, hogy a Bizottsággal folytatott tárgyalások az új belső égésű motorok 2035-től tervezett betiltásáról ugyan haladnak, de nem tudja megmondani, mikor születhet megállapodás.