Kedden a Magyar Nemzeti Bank tovább emeli irányadó kamatát - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett piaci elemzők. Most azonban nem biztos, hogy az utóbbi két alkalommal látott 100 bázispontos (1 százalékpontos) emelést látjuk majd, lehet, hogy a jegybank megelégszik kevesebbel. Nem csak ebből látszik, hogy a piac már a kamatemelési ciklus végét várja. A megkérdezett szakértők mindegyike úgy gondolja, hogy az év végéig az irányadó kamat a csúcsára ér. Igaz, csökkentés még egy jó ideig nem várható.
Úgy gondolom, most még marad a „határozott” lépésnél az MNB, különösen, hogy a forint ereje a Fed szerdai üzeneteinek, illetve a háború újabb rossz híreinek köszönhetően gyorsan elenyészett ezen a héten - számol be várakozásairól Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője, aki ugyanakkor úgy véli, hogy kommunikációjában a jegybank feltehetően elkezdi felkészíteni a piacot arra, hogy a negyedik negyedévben már kisebb léptékben folytatódhatnak a kamatemelések, és valószínűleg az idén szeretnék befejezni ezt a meglehetősen hosszú szigorító ciklust.
Kiss Péter, az Amundi elemzője is hasonlóan látja a helyzetet. Az infláció továbbra is emelkedő pályán van, az uniós pénzekkel kapcsolatban még nem múlt el a beragadás veszélye, az európai energiaárak továbbra is magasak, az árstopokhoz való ragaszkodás továbbra is felfelé mutató kockázatokat jelent a fogyasztói kosár többi eleme számára, a kamatstop fenntartása blokkolja a kamatcsatornán keresztüli transzmissziós mechanizmust, a kockázatkerülés pedig továbbra is meghatározó tényező a piacokon. Ezek a tényezők a változatlan, 100 bázispontos kamatemelés mellett szólnak.
Nyeste és Kiss tehát a piaci többséggel egyetértve 100 bázispontos kamatemelést vár, de már vannak olyan hangok, amelyek szerint az MNB már kedden a kamatemelési tempó lassításával jelzi a szigorítási ciklus közelgő végét. Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője is így látja, bár elismeri, a változatlan tempó és a lassítás mellett is vannak érvek. Utóbbiak Trippon szerint a következők:
- Az inflációs csúcshoz közel vagyunk, jövő év ősztől meredek csökkenés várható az inflációban, az előretekintő reálkamat pedig ennél jóval hamarabb pozitívvá válhat.
- Van kockázata, hogy az infláció tartósabban magas marad, ez pedig elnyújtottabb szigorítási pálya irányába mutathat, ebben az esetben viszont racionális döntés lehet a kamatemelések ütemének valamelyes visszafogása.
- Az EU-források „kiszabadítása” jó úton halad.
- A jegybank likviditást szűkítő intézkedéseinek pozitív hatása egyértelmű, a rövid lejáratokon a bejelentés óta karakteres hozamemelkedés történt.
- A régiós jegybankok már lezárták a ciklust, vagy közel vannak a szigorítási ciklus tetejéhez.
Ugyanakkor több érv is szól amellett, hogy ne lassítson a tempón a jegybank.
- Az inflációs kockázatok még mindig felfele erősebbek,
- a várakozások továbbra sem megfelelően horgonyzottak,
- az EU-viták hivatalosan még nincsenek lezárva,
- a fejlett jegybankok agresszív szigorítási ciklusban vannak,
- a forint árfolyam az utóbbi napokban pedig ismét érezhetően gyengült.
A fentiek fényében Trippon úgy látja, hogy az MNB három stratégia közül választhat:
- Egy nagy (100 bázispontnál nagyobb) emeléssel már szeptemberben lezárhatja a ciklust.
- Maradhat a 100 bázispontos lépésköznél, és a friss prognózisok (a héten jelenik meg a jegybank inflációs jelentése, benne a friss előrejelzésekkel) fényében kommunikálhatja a jövőbeli lassítást, illetve a ciklus lezárását.
- Már szeptemberben lassíthatja az ütemet.
A fenti gondolatok összhangban vannak Virág Barnabás MNB-alelnök múlt csütörtöki üzeneteivel. A jegybanki vezető jelezte, hogy a héten a kamat további "határozott" emelésére kell számítani, de a jelenlegi helyzetben a 100 bázispontos emelés mellett az 50 és 75 bázispontos szigorítás is "határozottnak" minősülne. A kamatemelés mellett a monetáris szigorítás egy másik támogatást is kapott: a likviditást szűkítő eszközök bejelentésével javult a transzmisszió, így a kamatemelések egy sor fontos piacon valóban megjelentek a piacon. (Igaz, a banki termékek piacán még nem igazán.)
Virág elmondása szerint az MNB egyre közelebb kerül ahhoz a ponthoz, hogy mérlegelnie kell a ciklus lezárást. Ehhez négy tényezőt kell figyelembe vennie:
- az inflációs várakozások fényében kialakított reálkamat-környezet - ennek pozitívvá kell válnia előretekintve;
- az inflációs fordulat körvonalazódni kezd, a kockáztok kiegyensúlyozottabbá válnak;
- az ország kockázati megítélése kedvezően alakul, ebben kulcs az uniós támogatások sorsának eldőlése;
- erősödnie kell a monetáris transzmissziónak, a magas kamatszint hatásának megjelenése minden részpiacon, különös tekintettel az fx-swappiacra, az állampapírpiacra, banki kamatok árazására.
A feltételeket minden hónapban, így már szeptemberben is mérlegelni fogja a jegybank. Így tehát a héten több opció is az asztalon lesz a kamatciklus meghatározását illetően, a szigorítási ciklus időzítésének tekintetében a monetáris tanács mérlegelni fogja, hogy egy lépésben, vagy lassítva történjen-e meg.
Bár az év végig hátralévő négy kamatdöntés körül szemlátomást van bizonytalanság, az inkább csak arra vonatkozik, hogy milyen módon vezényli le a jegybank a kamatemelési ciklus lezárását. Abban ugyanis teljes az egyetértés, hogy decemberre a ciklus csúcsát fogjuk látni, 13,75-15,00 százalék közötti kamattal - legalábbis az elemzői válaszok szerint.
Abban is egyetértés van, hogy a kamatcsúcs legalább hosszú hónapokon keresztül fent fog maradni. A konszenzus szerint valamikor 2023 második felében nyúlhat először a jegybank a kamatvágás eszközéhez. "A recessziós kockázatok jelentősen megnövekedtek az elmúlt hónapokban, így azt várjuk, hogy amint lehetségessé válik, a jegybank elkezd lazítani" - mondja Halász Ágnes, az Unicredit Bank vezető elemzője, aki hozzáteszi: ennek ideje azonban bizonytalan, mivel az infláció jövőre is végig kétszámjegyű marad. Ezzel együtt, ahogy egyértelmű jelei mutatkoznak az árnyomás enyhülésének, az MNB is megkezdheti a kamatvágást, talán valamikor kora nyáron jövőre. A monetáris enyhítés megkezdésének másik előfeltétele – az infláció enyhülése mellett – az forint árfolyamának (kedvező) aktuális pénzpiaci helyzete lesz.
Forrás: Átment az MNB üzenete: hamarosan véget ér a kamatemelkedés Magyarországon - Portfolio.hu