Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Amerika továbbra sem kér az elektromos autókból

Falnak ütköztek az eladások az iparági szakértők szerint. Kérdés persze, hogy Európában vagy Kínában ez miért nem következett be.

Hiába amerikai a leghíresebb elektromos autókat gyártó cég, és hiába az ezen modellek vásárlására adott kedvezmények, az Egyesült Államokban lelassulhat az eladások növekedése számos elemző szerint.

Tavaly az amerikai autópiac közel 6 százalékát tették ki az elektromos modellek, ami jóval alacsonyabb a kínai vagy az európai értékeknél. Idén júniusban már közel 9 százalékot hasítottak ki a piacról, ám a kezdeti vásárlók fogytával egyre kevesebben döntenek az elektromos járművek mellett. Ennek ellenére idén a Tesla 2 millió járművet kíván gyártani – igaz, ez globális, nem amerikai cél –, míg a Ford 600 ezer, a GM pedig 150 ezer villanyautót dobna piacra.

Iparági szakértők szerint az eladások elérhetnek egy fennsíkra, vagyis az árammal hajtott gépkocsik részesedése könnyen stagnálásra válthat az elmúlt évek növekedését követően. 

A kezdeti lelkes vásárlók után ugyanis most jön a neheze, az átlagos vásárlók meggyőzése, miközben a verseny is egyre erősebb a szegmensben. Ennek nehézségét jelzi, hogy a kereskedőknél egyre több elektromos autó gyűlik fel gazdájára várva, kétszer annyi, mint amennyi a benzines változatokból – írja az Insider.

Szintén a problémákat jelzi, hogy azok az államok – Kalifornia, Oregon vagy Washington –, ahol a legnagyobb arányban vették ezeket a járműveket, képesek a leglassabb növekedést felmutatni. Karl Brauer, az iSeeCars elemzője szerint ugyanis a piac 7 és 10 százaléka között egyfajta természetes ellenállás tapasztalható. Ugyanakkor érdemes azt is megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban rendkívül olcsó a benzin, például Európához képest, miközben a távolságok jellemzően nagyobbak, így a hatótávolság több esetben okozhat problémát.

Forrás: Amerika továbbra sem kér az elektromos autókból (vg.hu)