Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

A finanszírozók felkészültek a moratórium hosszabbítás okozta hatások kezelésére

A hazai lízingpiac 20 százalék körüli mértékben eshetett vissza a piac tavaly, a pandémia múltával ugyanakkor a gyors, rugalmas, lízingkonstrukciók segíthetik a gazdaság felpattanását - mondta a Világgazdaságnak Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. A szakember szerint nagy kérdés, hogy mikor áll helyre a cégek beruházási kedve, véleménye szerint a támogatott konstrukciókra még egy ideig szükség lesz. ( A Világgazdaság interjúja)

 - A III. negyedév végén 20 százalékos mínuszban tartott a lízingpiac, de akkor érkezett a 2. hullám és a korlátozások ideje. Hogy látják, miként zárta az évet a piac? Előzetesen azt jelezték, hogy a 25 százalékos visszaeséssel elégedettek lennének…

- A koronavírus-járvány alapvetően átírta a forgatókönyveket a gazdaság szinte minden területén, így a lízingpiacon is. Emlékezthetünk arra, hogy a 2019-es évet 740 milliárd forintos finanszírozott összeggel zárta a magyar lízingpiac, ami akkor 7 százalékos éves növekedést, tizenegy éves rekordot jelentett.
Az idén a harmadik negyedéves számok alapján és a negyedik negyedéves tapasztalatok szerint 600 milliárd körüli összeggel lehet számolni, ami 20 százalékos hanyatlásnak felelne meg, de egyelőre konkrét számokat nem lehet mondani. Az mindenképp kedvező, hogy a második negyedévben elkönyvelt 28 százalékos visszaesésnél a harmadik negyedév jobban sikerült. Óvatos optimizmusra ad okoz, hogy bár a második hullámban is jelentős korlátozások léptek életbe, ám teljesen nem állt le a gazdaság.
A lízingpiaci teljesítmény nagyban függ a beruházási kedv alakulásától. Kétségtelen, hogy a járvány miatt megszakadt az évek óta tartó növekedés, s az év első kilenc hónapjában közel 9 százalékos volt a visszaesés - legutóbb 2016-ban volt példa negatív beruházási eredményre. Ugyanakkor a pandémiából adódó megtorpanás a gazdasági szereplők vélekedése szerint várhatóan átmeneti lesz. A vakcinák elkészültek és idővel megkezdődnek világszerte, így Magyarországon is a tömeges oltások, amivel párhuzamosan feloldásra kerülnek a korlátozások. Ezt követően mindenki felívelést vár, ám fontos kérdés, milyen ütemben tér vissza a vállalkozások beruházási, fejlesztési kedve. Mi arra számítunk, hogy lesz kereslet a gyors, rugalmas, lízingkonstrukciókra valamennyi szegmensben. S bár a járvány miatt megtorpant növekedést éreztük, de a lízingvállalatok stabil háttérrel várják a fellendülést.

A finanszírozáson belül mekkora részt jelentenek a támogatott konstrukciók, kiemelten az NHP finanszírozás? Mennyire nehezítheti meg a jövőt a programok esetleges kivezetése?

- Már a járvány előtt is komoly támaszt adtak a lízingpiacnak a támogatott konstrukciók. 2019-ben a lízing részesedése az agrárgépek forgalmában 48 százalékos volt - abban az évben rekordszámú 3094, napi átlagban 8 traktort vásároltak a termelők, a 180 milliárdnyi ügylet zömét lízingből finanszírozták. Az NHP-s finanszírozás aránya összességében 81 százalékot tett ki, de az új agrárgépek esetében az NHP részesedése majdnem 100 százalékos. A gépvásárlások nagy része szintén NHP-s lízingkonstrukció keretében került az érintettekhez. Tavaly a teljes finanszírozott összeg 23 százaléka volt a jegybanki programhoz köthető - ez annak fényében kiemelkedő, hogy korábban, amikor az NHP fix csak beruházási célokra volt elérhető, a lízing részesedése 40 százalékot tett ki. Bár kisebb mértékben, mint az NHP-s megoldások, a támogatott, eximes konstrukciók is élénkítették a lízingpiacot. Várható és kívánatos is, hogy a járvány utáni kilábalást segítendő fennmaradjanak a finanszírozást ösztönző programok. S bár a továbbra is alacsony a kamatkörnyezet miatt a piaci feltételekkel elérhető lízingkonstrukciók is olcsó finanszírozási megoldást biztosítanak, ám ahogy mondtam, erősen beruházásfüggő, hogy milyen kereslet lehet a piaci alapú lízingkonstrukciókra.

- Ha elmúlik a Covid-hatás, milyen területeken várnak erőteljesebb növekedést?

- Egyelőre nem látni pontosan a járvány végét és a fellendülés kezdetét. Mivel a lízingpiac minden szegmensét érintette a koronaválság, valamennyi részpiacon növekedés várható majd a pandémiás helyzethez képest. Jó kilátásai vannak az építőgép-lízingnek, ha az infrastrukturális beruházások újrakezdődnek. S persze segít az is, hogy az állami lakásprogram az idén új elemekkel bővült, s életbe lépett az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa. Az újautó-eladások több éve nem látott szintre csökkentek tavaly, a stabilizálódás itt is a fogyasztás emelkedését fogja hozni, ami a járműfinanszírozásban főszerepet játszó lízingkonstrukcióknál is láthatóvá válik. Reméljük, hogy a gazdaság élénkülése a fuvarozási piacon is felpattanást hoz, ami a haszongépjármű-lízinget erősítheti. Szintén jó esélyei vannak az NHP-val összefüggésben már említett agrárgép-finanszírozásnak. A lakossági oldalon az elektromos autókra és a nagycsaládosoknak adott állami autótámogatások eddig is húzóerőt jelentettek az értékesítésnek és a lízingnek is - tavaly az év első tizenegy hónapjában 3580, a program indulása óta 5398 új, hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést a nagycsaládosok, a finanszírozási összeg meghaadta a 15 milliárd forintot. Az elöregedett magyarországi autópark korszerűsítését nagyban segítené, ha az elektromos autók beszerzését támogató keret újból megnyílna, hiszen a 2020 nyarán indult pályázati keret két nap alatt kimerült, jól mutatva az erre való igény nagyságát.

A Magyar Lízingszövetség és a lízingcégek régóta azon a véleményen vannak, hogy a lízingfinanszírozás nem csak egy-egy gazdasági szektorban kaphat kiemelt szerepet, a költséghatékony eszközalapú finanszírozás valamennyi eszköz beszerzésnél, beruházásnál, fejlesztésnél kézenfekvő, alternatívát jelent. Komoly keresletnövekedést várunk elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozások körében, akik egy lízingből finanszírozott beruházással szintet léphetnek gyártási technológiában, ezáltal hatékonyságban, versenyképességben.

- Mennyien vették igénybe a moratóriumot a lízingpiacon?

A moratórium bevezetése a lízingtársaságok véleménye szerint nemzetgazdasági szempontból indokolt és jó lépés volt. A Lízingszövetség nem rendelkezik pontos adattal arról, hogy mely szegmensek milyen arányban vették igénybe a fizetési moratóriumot. Az látható, hogy az egyes ágazatokban tevékenykedő ügyfelek nagyon különböző helyzetben vannak és különböző arányban éltek a lehetőséggel.

- A lízingtermékeknél a rövid futamidő miatt mennyivel nagyobb probléma az újabb 6 hónapos moratórium-hosszabbítás? Az eszközlízingnél komoly gond, ha túl hosszúra nyúlik a törlesztési idő...

- Ma még kérdéses, mennyien élnek majd a prolongálással. A Lízingszövetség hangsúlyozta, hogy a moratórium nem jelenti az adósságteher csökkentését, a moratóriummal élők átmeneti haladékot kapnak. Lényeges, hogy akik tudják fizetni a havi lízingdíjakat, azoknak érdemes törleszteniük, épp a futamidők említett hosszabbodása miatt. A lízingszerződések futamideje – általában 4-5 év - a finanszírozott eszközök hasznos élettartamához igazodik. Az eszközök moratórium alatti használata és avulása valóban a fedezet csökkenését eredményezi, de ez csak abban az esetben jelent valódi problémát, ha az eszközöket a másodlagos piacra kell vinni, vagyis leginkább a maradványértékes illetve nyílt végű pénzügyi lízing konstrukciók esetében. Bízva a gazdaság mielőbbi élénkülésében ügyfeleinkkel együttműködve törekszünk olyan konstrukciók kialakítására, amelyek biztosítják a fizetési kötelezettségek jövőbeni teljesítését. A lízingcégek partnerek abban, hogy a moratórium lejárta előtt vagy után egyeztessenek azokkal a cégekkel, amelyek esetleg az adott konstrukció módosítását, átütemezését szeretnék.