Ismét romlottak a közúti fuvarozás gazdasági mutatói a harmadik negyedéves stabilizációt követően – derül ki a DigiLog Consulting stratégiai tanácsadócég által közzétett, 2025. IV. negyedéves Közúti Fuvarozási Árindex iparági elemzésből.
Az először 600, majd 700 milliárdra bővített keretet most 900 milliárd forintra emeli a kormány a Demján Sándor Program keretében nyújtott EXIM-hitelkonstrukcióknál.
Tavaly – részben a stabil kamatkörnyezetnek köszönhetően - a magyar lízingpiacon a finanszírozott összegek és a szerződések darabszáma is emelkedett, azonban szektorokra bontva a kép vegyes. A személyautóknál és a kishaszonjárműveknél látványos a növekedés, a termelőeszközöknél ez a tendencia kevésbé látható.
A középkorú magyarok több mint 60 százaléka szerint továbbra is a saját gépkocsi a legvonzóbb közlekedési eszköz. Ezt jelzi az is, hogy hasonló, 66 százalékos azoknak az aránya, akik hetente többször is autóba ülnek. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az országon belül: míg a Budapesten a lakók 55 százaléka használja hetente többször a helyi tömegközlekedést....
A Lexus és a Toyota a legmegbízhatóbb használt autómárkák 2026-ban, a Consumer Reports több mint 380 000 járművének elemzése alapján. A Toyota és a Subaru vezeti a megbízhatósági rangsort az újabb modellek között 2026-ban.
Németországban 5,38 millióan dolgoztak az ipari szektorban tavaly, ez 124 ezerrel (2,3 százalékkal) kevesebb az egy évvel korábbihoz képest – áll az EY tanácsadó cég jelentésében, amit a dpa német hírügynökség idézett.
Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal januári közös statisztikája. Az adatok alapján a hazai használtautó-piacon egyre markánsabban a középkategória válik meghatározóvá, a piac súlypontja a 2,5–10 millió forintos árkategóriák felé tolódik.
A német autóipari szövetség (VDA) szerint veszélybe került Németország ipari nagyhatalmi státusza, mert a beruházások és a munkahelyek egyre nagyobb arányban vándorolnak külföldre, miközben Berlin és Brüsszel sem tesz eleget a versenyképesség erősítéséért.