Még nem tudják lenyomni az elektromos autók a hibrideket

2022.december 21.

Mivel a villanyautók ára magas, a készletek pedig szűkösek, sok vezető dönt a mára kissé lenézett hibrid autók mellett.
Nagy volt az igény az új autóra idén novemberben

2022.december 21.

A regisztrált új személyautók számának egész éves csökkenése után novemberben javítani tudott az adat az Európai Unióban. A tizenegyedik hónapban 16,3 százalékkal több új autó került az utakra az unióban. A novemberrel záródott 11 hónap alatt az EU egészében 6,1 százalékkal kevesebb új autó került forgalomba. Az idén leginkább a Volkswagen futott, a legkevesebb modellt pedig a Ladából adták el.
A zöld a nyerő – így befolyásolják a színek az autók eladhatóságát

2022.december 21.

Kétségtelen, hogy autóvásárláskor – sok egyéb jellemző mellett – meghatározó szempontnak számít a jármű színe is. Döntésünket egyfelől az igényeink, másrészt az ízlésünk befolyásolja. A magyarországi piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfel
Az EU-ban nőtt, Magyarországon stagnált az új autók forgalomba helyezése novemberben

2022.december 15.

Novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőtt az új autók forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban, az év eddig eltelt részében forgalomba helyezett autók száma azonban még elmarad az előző évitől az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapján csütörtökön publikált kimutatás alapján.
Döntött a kormány: megszűnik a törlesztési moratórium!

2022.december 13.

2023-ban megszűnik a fizetési moratórium - jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Felpörgött a német autóipar, egyre népszerűbbek az elektromos járművek

2022.december 13.

Novemberben tovább bővült a német autóipar termelése és exportja, az elektromos autók eladása rekordot döntött, ám a járvány előtti szintet még nem sikerült elérni.
Ipari óriások lobbiznak a zéró-emissziós teherfuvarozásért

2022.december 13.

A vállalatok nyílt levélben fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a környezetszennyező gépjárművek korlátozását elérjék az Európai Unióban.
Most éri meg igazán elektromos autóval közlekedni

2022.december 13.

Folyamatosan nő az elektromos autók száma Magyarországon: a Jövő Mobilitása Szövetség adatai alapján 2022 októberének végén a teljes gépkocsi állomány 0,79 százaléka volt tisztán elektromos, míg 2021-ben ez az arány 0,47 százalék, 2020 októberében pedig még csak 0,29 százalék volt.