Az állami beruházások elhalasztása, a piac megtorpanása a tervező, mérnöki szolgáltatást nyújtó és tanácsadó vállalkozásokat érintette első körben, jövedelmezőségük csökkenését vetítve előre. A veszteségek minimalizálására digitális felkészüléssel, a szolgáltatási mix összetételének változtatásával, de akár létszámcsökkentéssel is készülnek a vállalkozások.
A bankok különadójának a lehetséges megemeléséről és a kamattámogatott hitelek kamattámogatásának a felülvizsgálatáról beszélt ma Varga Mihály pénzügyminiszter. Mindkettő súlyosan negatív hír a bankszektor és a hitelpiac számára, amit az OTP részvényárfolyamának 6%-os szakadása is mutat.
A kormány bő hatvanmilliárd forintot szán a hazai elektromos járművek töltését szolgáló infrastruktúra bővítésére és annak támogatására, hogy a gazdasági társaságok tisztán elektromos járművet vásároljanak. Mindezt jó lenne uniós forrásból finanszírozni, de a pénzügyminiszter is készül arra az esetre, ha mégis hazai forrást kellene előteremtenie.
Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.
Lassuló ütemben ugyan, de tovább nő a biztosítók kgfb-szerződéseinek száma, miután folyamatosan bővül a hazai járműpark is. A jelenségért leginkább a személyautók emelkedő száma okolható.
Kényszerhelyzetben vannak az autókereskedők és a lízingcégek is, ezért jelentek meg nagyobb számban a 0 százalék THM-es finanszírozási ajánlatok a kereskedésekben - mondta a Pénzcentrumnak Zs. Nagy István.
Az Eximbank az év első hat hónapjában 1000 milliárd forintos hitelfolyósítást valósított meg, ez mintegy kétszerese volt a teljes tavaly évi összértéknek. Ezzel a Bank hitelállománya a félév végén meghaladta a 2250 milliárd forintot, mérlegfőösszege pedig a 3100 milliárd forintot - derül ki a hitelintézet közleményéből.