A mesterséges intelligenciával ellátott megoldások egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági versenyben is. Akad azonban számtalan kihívás, amelyet mindenképp kezelni szükséges, továbbá újszerű üzleti és jogi kockázatok is felmerülnek, melyek mérséklése többletfeladatot ró a fejlesztő és adaptáló szervezetek nyakába. Ráadásul a technológiai fejlettség elérte azt a szintet, hogy most már szükséges
Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amely versenyképességüket javítja. A megrendelői oldal pedig kivár. Az ÉVOSZ felmérést készített....
Csökken az érdeklődés hazánkban a dízelek iránt, az eladási listákat pedig továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik hazánkban, olyannyira, hogy az év első felében a forgalomba helyezett új autóknak már a 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral - közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.
Kedd reggel közleménnyel jelentkezett a Pénzügyminisztérium, melyben bejelentette, hogy a 2023-as hiánycélt 5,2%-ra módosították. A közleményben azt hangoztatja a tárca, hogy ez 1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi deficitnél, ugyanakkor azt nem említi meg a minisztérium, hogy ez 1,3 százalékponttal magasabb az eredeti idei célnál.
Az Európai Unió miniszterei nyolc tagállam - köztük Magyarország - aggályait követően megállapodtak az Európai Bizottság új gépjárművek kibocsátására vonatkozó javaslatának módosításáról. Az országok azzal érveltek, hogy a javasolt változtatások potenciálisan elvonhatják a befektetéseket az elektromos járműipartól.
Várhatóan újabb 100 bázisponttal 13 százalékra csökken az irányadó kamat a Monetáris Tanács keddi ülése után – mondták a Portfolio által megkérdezett szakértők. Vagyis majdnem egy évig tartott „ledolgozni” a tavaly októberi 500 bázispontos kamatemelést, amire az árfolyamválság elkerülése miatt volt szükség.
Lassú élénkülést mutat a hazai használtautó-piac, augusztusban 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet, míg 2023 első fél évében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, az utóbbi két hónapban a piac már felülteljesítő volt az előző évhez képest...