- tudományos főmunkatárs
- BME - KJK - Gépjárműtechnológia Tanszék
Dr. Zöldy Máté a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés- és Járműmérnöki Karán a Gépjárműtechnológia Tanszék tudományos főmunkatársa. Ezen a karon és tanszéken diplomázott, majd Hanula Barna mellett dolgozott Németországban többek között a Bugatti Veyron motorján. A Ford motorfejlesztését követően doktorált a BME-n megújuló üzemanyagok témaköréből, majd a MOL-ban dolgozott majd 10 évig különböző pozíciókban. Neki köszönhető a tehergépjárművek számára kifejlesztett XXL dízel ötlete, fejlesztésének végigvitele. Csapatával dolgozták ki a benzinkutak éjszakai ellátásának megoldását illetve vezette egy új munkavállalóknak szóló képzési program kidolgozását is. Az egyetemre visszatérve mesterséges intelligencia önvezető autókban való alkalmazhatóságával foglalkozó kutatócsoportot vezet az FIPK program keretében és irányítja a hagyományos járműgépészeti képzésért felelős csapatot. Az OGÉT-nek több mint tíz éve rendszeres vendége. Otthon felesége és öt gyermekük várja.