Cookie
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
Főoldal

dr. Görög Norbert

  • főosztályvezető
  • EMMI, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési Főosztály

Dr. Görög Norbert 2017 júniusa óta tölti be a Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési Főosztály vezetői feladatkörét az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Pályáját 2005-ben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Foglalkoztatás Stratégiai Főosztályán kezdte, majd a foglalkoztatáspolitika területéről 2010-ben váltott a családpolitikával kapcsolatos szakmai ügyekre. Különböző ügyintézői munkakörök betöltését követően 2015-2016 között a Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárságvezetőjeként, majd 2016-2017 között a Népesedés- és Gyermekügyi Főosztály vezetőjeként tevékenykedett. 2017 óta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak is tagja.

Dr. Görög Norbert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi és Politológiai karán végzett, először 2004-ben mint politológus, majd 2009-ben jogi diplomát is szerzett. A Pro Familiis (A Családokért) díj birtokosa (2018).