- Cégvezető
- Petrányi-Autó Kft.
Airport Szerviz Konzorcium Kft. – Ügyvezető
Petrányi-Autó Kft. – Cégvezető
Genius Automotive Europe Kft. – Ügyvezető
1973-ban született Budapesten, már általános iskolás tanulmányai mellett párbajtőrvívóként hamar megtanulta, hogy eredmény csak kitartó és áldozatos munkával érhető el, amihez még egyéni sport
esetén is csapatmunka szükséges. A sporttól később sem távolodott el: 2016-tól 2023-ig a Magyar Öttusa Szövetség alelnöki pozícióját töltötte be. 2005-ben közgazdász, 2011-ben a CEU-n Executive MBA diplomát szerzett. 2021 óta a Pázmány Péter Katolikus egyetem, Jog- és Államtudományi Karának hallgatója.
Közel 10 éven keresztül a vendéglátás területén szerzett komoly szakmai és vezetői tapasztalatot az időszak kiemelt magyarországi vendéglátó és szórakoztató egységeiben (pl. Gundel étterem, DOKK Bistro), majd 2004-től két évig New York-ban ismerkedett a nemzetközi gasztronómia és szolgáltatói világ legmagasabb színvonalával. 2006-ban merészet gondolva iparágat váltott és újra kezdte karrierje építését a FORD Közép-Kelet Európai központjában (FKKE Kft.), ahol több pozícióban ismerkedett az alkatrész nagykereskedelem, regionális alkatrész árazás, új autó árazás területeivel, miközben lehetősége volt megismerni a világ egyik legmeghatározóbb járműipari, multinacionális vállalatának működését.
A 2010-es évek elején, rövid ideig Petrányi Cégcsoport lízing-és flottakezelő cége, a Next Auto Kft. kiemelt ügyfélkapcsolati managere volt, 2011-től a Petrányi cégcsoporthoz tartozó Airport Szerviz Konzorcium Kft. ügyvezetője, majd 2013-tól pedig a Petrányi-Autó Kft. cégvezetője lett, tovább mélyítve a hazai autós szektorban megszerezhető szakmai kompetenciáit.
Cégvezetőként nem csak az operatív működésben vesz részt, de a Petrányi vállalatcsoport üzletfejlesztési és innovációs projektjeinek egyik meghatározó szereplője. Így vállalt vezető szerepet ügyvezetőként és aktív közreműködőként az elmúlt időszak egyik kiemelkedő hazai autóipari mérföldkövének elérésében, ami Petrányi Autó Kft. és a Hovány Kft. által közösen alapított Genius Automotive Europe Kft. nevéhez fűződik. A cég 2024-től elnyerte a Cherry Automotive Co. Ltd. által gyártott márkák, az OMODA és a JAECOO forgalmazásának hazai importőri jogát, ezzel újabb szintre emelve a Petrányi Cégcsoport szektorbéli jelenlétét. A Chery márkái közül elsőként az OMODA kerül 2024. októbertől az európai piacon elsők között forgalmazásra.