Magyar Lízingszövetség

Eseménynaptár




Lassan magához tér a lízingpiac

A szektorra kivetett különadó és a továbbra is fennálló nehéz gazdasági körülmények miatt várhatóan a 2010-es évben is veszteséges a lízingszektor, de 2011-ben már javulás várható a lízingpiacon.
"A Magyar Lízingszövetség továbbra is kiemelt feladatának tekinti a lízing, mint finanszírozási forma széleskörű népszerűsítését, mert ez a termék mind a lakossági ügyfeleket, mind a kis és középvállalkozásokat biztonságos és rugalmas forráshoz juttathatja” – mondta Dunavölgyi Mária, a Szövetség elnöke. A 2011-es év az áttörés éve lehet a lízingpiacon, a harmadik éve halasztott beruházások a gazdaság élénkülésével akár jelentősen is bővülhetnek. „Ezért különösen fontosak számunkra az MFB-vel és az EU pályázatokat bonyolító NFÜ-vel megkezdett tárgyalások, amelyek sikere hosszú évek munkáját koronázhatja meg”.
 

A pénzügyi szektort a válság hatásán túl a pénzintézeti szektort sújtó különadók is nehéz helyzetbe hozták, ami kihatott a foglalkoztatásra is. Ezért a Lízingszövetség több más szakmai szervezettel együttműködésben idén januárban elindította a www.finjobs.eu pénzügyi állásportált azzal a céllal, hogy a pénzügyi intézményektől elbocsátásra kerülő munkatársak könnyebben találhassanak állást.


2010-ben a lízingcégek teljes új kihelyezése 300 Mrd Ft volt, ez 35%-os visszaesést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A szerződések darabszáma 30%-ot esett és tovább csökkent az egy szerződésre eső kihelyezések értéke. 2010 utolsó negyedévében a svájci frank erősödése növelte a lízingcégek által kezelt teljes portfólió méretét, mely így 2138 Mrd Ft-ot tesz ki. Ez több, mint 800.000 lakossági és közel 300.000 kkv ügyfelet jelent.
Az idei évben az ingatlan finanszírozási piacon jelentősen nőtt a koncentráció, míg a többi szegmensben inkább kisebb mértékű koncentráció-csökkenés volt tapasztalható.
Az ügyfelek között 2010-ben folyamatosan emelkedett a KKV-k részaránya, a lakossági részesedés éves átlagban 40% körül mozgott.
 

A lízingpiaci szegmensek - gépjármű

A gépjármű finanszírozásban a retail autó kihelyezések értéke 2008. negyedik negyedévéhez képest 15 %-kal csökkent, ez tavaly ilyenkor 38,6%-os csökkenést mutatott. Az új kihelyezések kumuláltan 28%-ot, negyedév alapon pedig 14,5%-ot estek 2009-hez képest. A gyenge kereslet miatt az egy szerződésre jutó kihelyezés összege folyamatosan csökken. A gépjármű finanszírozásban a finanszírozók óvatossága tovább nőtt: a hitel és pénzügyi lízing aránya kiegyenlítődött, sőt év végére több gépjárművet finanszíroztak pénzügyi lízing formájában. A szerződések 65%-al 2-5 év közötti futamidővel került megkötésre, az ennél hosszabb futamidő aránya tavaly ilyenkor még közel 40% volt, jelenleg 26 %. Az utolsó negyedévben az új és a használt gépjárművek önrésze is tovább csökkent.


2010 a flottafinanszírozók számára kedvezőnek mondható: a szerződés darabszámok a tavalyi évhez képest nem változtak, a flottakezelő cégek részesedése duplájára nőtt az új autó vásárlások terén, 2009. negyedik negyedévéhez képest 25,5%-kal nőtt a kihelyezés.  A Lízingszövetség adatai szerint a flottafinanszírozáson belül az operatív lízing aránya 90 százalékra emelkedett, az idei évben az arány további növekedésére számítunk. A hitel megszűnésének oka abban keresendő, hogy a hitelre vásárolt autók esetében az önrész aránya jelentősen megnőtt, az operatív lízing esetében azonban a vállalat nem szerez tulajdont, ezért nem kell önrészt fizetni, vagyis ez a konstrukció kiváló alternatíva a tőkehiánnyal küzdő vállalatok számára.

Ingatlan és lakásfinanszírozás

2010-ben a lakásfinanszírozás értéke 7,8 Mrd Ft, az ingatlanfinanszírozásé pedig 15 Mrd Ft. A válság kitörése után gyakorlatilag megszűnt a 100-250 MFt közötti kkv ingatlan-beruházások finanszírozása, ezt jelzi a szerződésszám drasztikus csökkenése, illetve a volumen visszaesése is.

A vállalati szegmensben egyelőre nincsenek a visszaesés megfordulására utaló jelek, sokkal inkább egy 3-5 éves stagnáló időszakra lehet számítani. Az ingatlan portfólió értéke a nagyon hosszú futamidők miatt nagyrészt korrelál az árfolyamváltozással. „2010-ben már kismértékben növekedett a lakáscélú hitelek állománya, ugyanakkor a szegmens aktivitása történelmi mélypontra került 2010-ben. A lakossági lakáscélú finanszírozáson belül a válság kitörése okozta megtorpanás után tovább nőtt a lízingcégek részesedése. A kkv-k egy része is vásárol lakásokat üzleti tevékenysége folytatásához (ügyvédek, orvosok, könyvelőirodák, tanácsadó cégek, stb.), ezek körében már minden 6. ügyfelet a lízingcégek finanszíroznak- mondta Dunavölgyi Mária, a Lízingszövetség elnöke.”

 

Gép-berendezés finanszírozás

A gépek és berendezések finanszírozásában 2010-ben az új kihelyezés 71 Mrd Ft-ot tett ki, 2009-hez képest kumuláltan 39%-kal csökkent a kihelyezés, szerződésszám szerint „csak” 25%-kal. Az egy szerződésre jutó kihelyezések összege is jelentősen csökkent, ami részben tükrözi a használt eszközök beszerzése felé való elmozdulást. A támogatási programok kifutásával a mezőgazdasági gépek részesedése jelentősen csökkent, de éven belül az alszegmensek arányai között nem volt lényeges elmozdulás. A támogatások kifutása ellenére még mindig a mezőgépek részesedése a legnagyobb a lízingcégek gép-berendezés portfóliójából.

Haszonjármű finanszírozás

A truck szegmensben a kihelyezések értéke 59, 6 Mrd Ft-ot tett ki, ebből 54,8 Mrd jutott a nagyhaszongépjárművekre, 4,8 Mrd a buszokra. A portfólió a truck szegmensben 17%-kal csökkent 2009-hez képest. 2010-teljes egészében a haszongépjárművek kihelyezése 3,3%-kal emelkedett, de a 2010 utolsó negyedéves teljesítmény 7,4%-al marad el a tavalyi év ugyanezen időszakától. A keresleti oldal a negatív profitkilátások miatt inkább a használt haszonjárművek felé tolódott el. A hitelek nagyon magas önrésze miatt azok részesedése szinte teljesen megszűnt, a válság alatt leginkább az operatív lízing lett a vonzó finanszírozási forma. A haszonjármű finanszírozók bizakodva tekintenek a 2011-es év elé, közel 20%-os piaci növekedést várnak ebben az évben. Erre minden okuk megvan, hiszen 222%-os növekedés volt tapasztalható a 15 tonnánál nehezebb nagyhaszonjárművek új forgalomba helyezése terén 2011 januárjában az előző év azonos időszakához képest.
 

2011. február 10. csütörtök, 16:09

«« Vissza